Teokratikus Nemzetközi Kongresszus
„És megtudják, hogy Én vagyok Jehova!“
2001. Július 21-22

HATÁROZAT

  A romániai „Igazhitu Jehova Tanúi “ egyesületének tagjai a külföldi küldöttekkel együtt résztvevoi „És megtudják, hogy Én vagyok Jehova“ címu Teokratikus Nemzetközi Kongresszusnak 2001. Július 21-22-én, Marosvásárhelyen, Romániában. Megértve a prófétai képek lefolyása által az utolsó idok fontosságát, amelyet mi élünk és Jehova tanúinak helyzetét világ szinten, a nyilvánosság elott nyíltan kijelentjük álláspontunkat, a következoket határozván:
  1. Mint az IGAZ ISTEN, aki nem változik Jak. 1:17, az Igazi Jehova Tanúi minosítésében változhatatlanok maradunk minden tekintetben és határozottak azon „Igaz Hit“ mellett, amely egyszer és mindenkor a szenteknek adatott, és kinyilvánítjuk az elobbi kongresszusaink határozataival szembeni szilárd és lojális álláspontunkat, amelyekre nézve nem fogadunk el semmilyen módosítást vagy változtatást.
  2. Mint Jézus Krisztus tanítványainak és az igazi hit hoseinek követoi, akik feláldozták életüket e szellemi gazdagság megorzéséért egy mélységes tiszteletet fogadunk a „Felso Hatalmaknak“ Jehova Istennek, Jézus Krisztusnak és az Igazi Maradéknak, mint akik Isten szervezetének hatalmaiként vannak rendelve. Ezt követoen mi továbbra is megorizzük az eddigi kongresszusaink alkalmával kinyilvánított szilárd álláspontunk határozatait, a Jehova Tanúi Vallásos Szervezetére való tekintettel, akik az Amerika-i Egyesült Államok Brooklyn-i Watchtower társulatával kapcsolatban vannak, és akik úgy a Sátán szervezetének „elsoszülötteivel“ kötött megalkuvásával, mint az o tévelygésük cselekedet általi megtestesítésével, ócsárolják Jehova Szent Nevét, és Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják, hogy beteljesedjen felettük a „Gonosz szolga “ végzetes prófétai helyzete. II. Thess. 2:1; Júd. 4.
  3. Mi, mint Jehova Tanúi, akik a tiszta és szeplotlen imádat megorzoi vagyunk, óhajtjuk, hogy kitartásunk által, ami jelenti Isten Teokratikus törvényeinek és elveinek Szent tiszteletben tartását, hogy „Jelek és Csodák“ maradjunk e világban, ahogy Ézsaiás és az o fiai ellentétben minden vallásos vélemény és felfogással, amit Sátán hozott létre. Jehovához tartozva bátrak, huek és mozdíthatatlanok maradunk ezen Teokratikus Uralomért továbbra is hirdetni fogjuk Isten Királyságának a jó hírét és az O ítéleteit Sátán szervezete felett addig, amíg mindnyájan arra lesznek kényszerítve, hogy elismerjék az illetett nyilatkozatot: „Hogy megtudják, hogy Te, akinek neve Jehova, egymagad vagy felséges Isten az egész földön! “ Zsolt. 83:19.
  4. A szemünk elott lejátszódó prófétai képek nyomán és a kongresszuson eloadott témák üzeneteinek megértése által, arról nyilatkozhatunk, hogy a világ kormányzatainak azon reménytelen próbálkozásai, hogy egy „Világkormányzatot “ hozzanak létre egy „Új-világrend “ formájában, amely kihívóan szembe száll Jézus Krisztus által kormányzott Új-világ megteremtésével, egy végleges sikertelenségre van ítélve Ézsaiás prófétai kijelentése által. Ésa. 8:9,10.
  5. A fent említett világ-összeesküvéssel ellentétben a mi hitünk és reménységünk Isten királyságára van építve a végtelen Új-világra, amely nemsokára fel lesz állítva ezen a földön. Ez a béke és a teljes szabadság királysága Jézus Krisztus vezetése alatt, az egyedüli hitelre méltó orvoslata az emberiségnek. Ezért egy meleg meghívást intézünk az összes jóindulatú emberek számára, hogy forduljanak Istenhez segítségért és a „Világösszesküvés“ helyett meneküljenek Isten szervezetébe, és bizalmukat helyezzék az Isteni ígéretekbe, a mi Teremtönk Jehova Istenbe és a mi Megmentonk Jézus Krisztusa.
  6. Mi készek vagyunk azokkal való egységre, akik óhajtják a Hit igazságos utját követni, amely a Szentírás Teokratikus Elvein alapszik, még hogyha jelenben félrevezetett módon, valamely vallásos szervezetben, vagy valamely elszigetelt csoport önzo pásztorainak „fanatikus eszmei “ korlátozásai alatt találtatnak.
   A rabság, a félrevezetés és a tudatlanság alól való megszabadulás annál szükségesebbé és sürgosebbé válik, mint ahogy hit szemeinkkel egyre világosabban látjuk, hogy Isten haragnapja közel van. Sof. 1:14-18; 2:2,3; Ésa. 13:9.
  7. Mi teljes bizalommal várjuk Jehovának a Világegyetem Felsobbségének csodálatos hatalma megnyilvánulását, amikor az egész Világegyetem számára ismertté teszi nagyságát és az O Szentségét, megbüntetve szófogadatlanságát és törvénytelenségét a Teokrácia összes ellenszegüloinek és azokat is, akik Jehova szolgáinak tartják magukat, de az o cselekedetük által bebizonyítják, hogy eltávoztak tole. O beteljesíti felettük Ezékiel próféta szája által ígért nyilatkozatot „Hogy megtudják, hogy Én vagyok Jehova!“ Ezék. 38:23.

Felhivás
  Ezen Nemzetközi Kongresszuson a résztvevok ezreinek nevében, akik egyöntetuen elfogadták a jelen határozatot, egy felhívást intézünk az egész világon élo mindazon oszinte teremtményekhez, akik szívükön viselik a „Felso Hatalmak Jehova Isten és Jézus Krisztus Rom. 13: 1-6 igazságos ügyét, hogy harcoljanak a diktatórikus, vallásos korlátozások bilincseibol való felszabadulásért bármely Istent ócsárló szervezetbol, hogy bátorsággal elohaladhasson a Bunembere szervezetének a leleplezése, aki igazságtalanul viseli Jehova Szent Nevét; és keresve az egységet mivelünk, hogy egy közös frontot alkossunk a tiszta, igazságos imádat visszaállításáért folytatott harcban, hogy ez által Jehova magasztalása átölelje az egész Földet. Zsolt. 148; 149.
Marosvásárhely 2001. Július 21-22 Románia.